Sárszentmihály

SÁRSZENTMIHÁLY

INFORMÁCIÓK

MFP-KEB/2021

Magyar Falu Program

Közösségszervezéshez kapcsolódó eszközbeszerzés és közösségszervező bértámogatása

Támogatást igénylő neve: Sárszentmihály Községi Önkormányzat

Projekt címe: Közösségszervezéshez kapcsolódó eszközbeszerzés és közösségszervező bértámogatása

Támogatási összeg: 709 254 Ft

Megvalósítási időszak: 2021.09.01- 2022.03.31.

Projekt azonosító: 3319350662

Projekt összefoglaló: A projekt keretében a Közösségi Házban történő programok szervezéséhez szükséges eszközöket szereztünk be, melyek használatával lehetőségünk nyílt a települési éves tervünkben szereplő különböző közösségi, főként beltéri, de akár kültéri rendezvényeink lebonyolítására. Valamennyi rendezvény esetében a célcsoport a településen élő lakosság, illetve ezen belül külön-külön az egyes korosztályok. Az előző időszakot tekintve sajnos településünkön kevés rendezvény volt. Ennek egyik oka a járványhelyzet, de hosszabb időszakot tekintetbe véve sok esetben az is hozzájárult egy rendezvény elmaradáshoz, hogy egész egyszerűen nem rendelkezett a település az adott rendezvény, kiállítás, térségi verseny megrendezéséhez szükséges technikai és egyéb eszközökkel. Ezt a hiányt sikerült most pótolni a pályázatban megnyílt lehetőséggel. A beszerzett eszközök: hangtechnikai berendezések, fénytechnikai állvány, pulpitus, 2db roll-up, mobiltelefon. A fejlesztés megvalósulása hozzájárult a helyi kultúra, a szabadidős tevékenységek fejlődéséhez, a helyi közösségek közötti kapcsolat kialakításához.

277787216 404686587657214 3235610189026140391 n

277825192 763736784589354 191449395314520378 n

277831162 289310073348831 4704993829734829177 n

277847465 557579952459122 8730502783016995869 n

277890799 3157997707854372 9004191228322928975 n

Üdvözöljük

polgarmester kicsi

Óber Andrea

polgármester

Nyertes pályázatok

MFF kedvezményezetti infóblokk keretes 1

 

Széchenyi terv

Képkivágás

Tűzoltó Egyesület

leaderlogog

Ügyfélfogadási rend

Ügyfélfogadás a Sárszentmihályi Polgármesteri Hivatalban:

2020. június 1-jétől – e rendelkezés visszavonásáig – a Polgármesteri Hivatalban az Ügyfelek kötelesek  kezüket a földszinten elhelyezett fertőtlenítő szerrel kezelni.

 hétfő:  800-1200
 kedd:  nincs
 szerda:  900-1200, 1300-1800
 csütörtök:  1300-1600
 péntek:  800-1100

Elérhetőségek

Sárszentmihály Községi Önkormányzat


cím: 8143 Sárszentmihály, Fő út 54.


tel.: 06-22-245-005
          Mellékek


fax: 06-22-245-004


email: hivatal@sarszentmihaly.hu


hivatali kapu:

SMIHALYONK (KRID: 206072112)


adószám: 15727488-2-07


Sárszentmihályi Polgármesteri Hivatal


cím: 8143 Sárszentmihály, Fő út 54.


telefon: 22-245-005


telefax: 22-245-004


e-mail: hivatal@sarszentmihaly.hu


hivatali kapu: SMIHALYPH


KRID:  752487397


adószám: 15363035-1-07


Sárszentmihályi Csicsergő Óvoda


cím: 8143 Sárszentmihály, Kossuth Lajos utca 7.


telefon: 22-445-004


e-mail: ovoda@sarszentmihaly.hu


cégkapu: 16698921


KRID:  16698921


adószám: 16698921-1-07


honlap: http://sarszentmihalyi-csicsergo-ovoda.webnode.hu


Tipegő Bölcsőde


cím: 8143 Sárszentmihály, Hársfa utca 32.


telefon: 22-787-725


e-mail:

bolcsode@sarszentmihaly.hu


cégkapu: 15790848


KRID:  15790848


adószám: 15790848-1-07


honlap:

www.tipegobolcsode.on.hu


Közösségi Ház és Községi Könyvtár


cím: 8143 Sárszentmihály, Fő út 54.


telefon: 22-245-004 / 120.mellék


e-mail: ikszt.sarszentmihaly@ gmail.com   -   Közösségi Ház


e-mail: sarszentmihaly@ fejerkszr.hu   -   Könyvtár


honlap: www.sarszentmihaly.hu


honlap: www.fejerkszr.hu/

sarszentmihaly

-konyvtari-informacios

-es-kozossegi-hely


Linkek