Jegyzői tájékoztató: jt-2018-11
Parlagfű és egyéb gyomnövények elleni védekezésről
Az egyéb, allergén gyomnövények elleni védekezés körében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény (a továbbiakban: Éltv.) 17. § (1) bekezdés c) pontja szerint a termelő illetve a földhasználó köteles a 17. § (1) bekezdés „a) pont alá nem tartozó egyéb károsítók ellen védekezni, ha azok más, különösen a szomszédos termelők növénytermelési, növényvédelmi biztonságát vagy az emberi egészséget bármely módon veszélyeztetik, valamint figyelembe venni az integrált gazdálkodás alapelveit, továbbá a környezet és a természet védelmét”.
Az Éltv. 17. § (4) bekezdése a parlagfű elleni védekezés körében arról rendelkezik, hogy: a „földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani”.
A parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának, valamint az állami, illetve a közérdekű védekezés költségei megállapításának és igénylésének részletes szabályairól szóló 221/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése értelmében helyszíni ellenőrzést - az Éltv. 17. § (4) bekezdésében foglaltak betartásának ellenőrzése érdekében - saját kezdeményezésre vagy bejelentés alapján belterületen a jegyző végez.
A jegyző június 30-át követően a parlagfű virágbimbó kialakulásától függetlenül köteles hatósági eljárást kezdeni azon földhasználókkal szemben, akik elmulasztották a parlagfű elleni védekezést. A hatósági intézkedéshez (közérdekű védekezés végrehajtása, bírság kiszabása) nem szükséges a sérelem – egészségkárosodás – bekövetkezése, elégséges a védekezési kötelezettség elmulasztásának június 30-a után történő megállapítása.
Amennyiben a földhasználó (ingatlantulajdonos vagy használó) ezen gyomnövények virágbimbójának kialakulását nem akadályozza meg, és ezért az emberi egészség veszélybe kerül (pollenszórás megtörténik), ellene hatósági eljárást kell indítani és a gyommentesítés elvégzésére kell kötelezni. Ha a megadott határidő eredménytelenül telik el, úgy közérdekű védekezést rendel el a hatóság a mulasztó költségére és veszélyére, valamint részére növényvédelmi bírságot szab ki.
Sárszentmihály, 2018. május 22.
Dr. Nagy Ildikó s.k.
jegyző