Tájékoztató a „Nyári diákmunka 2018.” központi munkaerőpiaci program indításáról
- A programindítás indokai
A fiatalkori inaktivitás csökkentésére, a korai munkatapasztalat és munkajövedelem szerzés elősegítésére a 2013-2017-es években a Nemzetgazdasági Minisztérium által indított „Nyári diákmunka” program tapasztalatait felhasználva a 2018. évben ismét meghirdetésre kerül a program.
2013-ban közel 16 ezer, 2014-ben 24,5 ezer, 2015-ben 27,4 ezer, 2016-ban 26,2 ezer, 2017-ben 27,1 ezer nappali tagozatos diák nyári foglalkoztatását támogattuk a programmal.
- 2018. évben 25-30 ezer fő diák – változó időtartamú – foglalkoztatása várható a program keretein belül.
- A program célja
A program – prevenciós jelleggel – már diákkorban elő kívánja segíteni a fiatalok munkához jutását és ezzel a korai munkatapasztalat-szerzés mellett a jövedelemszerzés lehetőségét is biztosítja. A munka révén szerzett korai sikerélmény elősegíti a későbbi munkaszocializációs folyamatot is.
A program továbbá lehetőséget kínál a diákok kötelező szakmai gyakorlatának teljesítésére is.
- A program célcsoportja
A program célcsoportjába azok a fiatalok tartoznak, akik:
- 16 – 25 év közötti nappali tagozaton tanuló diákok,
- közvetítést kérőként kérték nyilvántartásba vételüket,
- foglalkoztatásra irányuló, vagy vállalkozási jogviszonnyal nem rendelkeznek.
- A program elemei
- Munkaerőpiaci szolgáltatások
A járási (fővárosi kerületi) hivatal foglalkoztatási osztálya a program keretében a közvetítést kérőként regisztrált diákok számára általános és a helyi sajátosságokra is kitérő munkaerőpiaci információt nyújt. Ezt követően a beérkezett munkaerőigények alapján az esélyegyenlőségi szempontok figyelembevételével munkaközvetítést végez a legoptimálisabb elhelyezés érdekében.
- A foglalkoztatást elősegítő bérköltség támogatás
A programban a diákok csak a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó munkaviszonyban foglalkoztathatóak, ennek megfelelően támogatás is csak munkaviszony keretében történő foglalkoztatáshoz nyújtható.
A program két pillérre épül:
- Önkormányzati diákmunka: A programban a foglalkoztatást biztosító és így támogatható munkáltató a területi, települési önkormányzat és önkormányzati alaptevékenységet végző intézménye, továbbá egyházi jogi személy lehet.
- Diákmunka a mezőgazdaság és vendéglátás területén: A felmerülő ágazati munkaerőhiány kezelése érdekében a mezőgazdaság és a vendéglátás területén is lehetőség nyílik a program keretében diákok idényjellegű foglalkoztatására.
- 1. pillér: Önkormányzati diákmunka
A program keretében a munkaadók számára a célcsoportba tartozó személyek munkaviszonyban történő foglalkoztatása esetén a munkabér és a ténylegesen megfizetésre kerülő szociális hozzájárulási adó együttes összegének 100 %-a kerül megtérítésre.
A program keretében legfeljebb 2,5 hónap időtartamra, maximum napi 6 órás foglalkoztatás támogatható. A támogatás megállapítása során havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkakör esetében 135.375 Ft/fő/hó, szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében pedig 103.500 Ft/fő/hó összeg vehető figyelembe, amely összegen felül kerül megtérítésre a szociális hozzájárulási adó. A napi 6 óránál rövidebb munkaidőben történő foglalkoztatás esetén a támogatási összeg arányosan csökken.
- 2. pillér: Diákmunka a mezőgazdaság és vendéglátás területén
A program keretében a munkaadók számára a célcsoportba tartozó személyek munkaviszonyban történő alkalmazása esetén legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatás támogatható. A munkabér és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó együttes összegének 75 %-a kerül megtérítésre legfeljebb 2,5 hónap időtartamra. A fennmaradó bérköltséget és járulékait a foglalkoztatónak kell viselnie.
Jelen megoldással lényegében ugyanúgy 6 órát támogatunk 100%-ban, mint az önkormányzatok esetében. Az újonnan bevezetésre kerülő mezőgazdasági és vendéglátási munkavégzés legfeljebb 8 órában került meghatározásra, ezzel ösztönző hatást kívánunk elérni továbbá azt, hogy a vállalkozások is vállaljanak részt a költségek megosztásában. A különbségtétel abból adódik, hogy munkaerőhiányos területre kívánunk munkaerőt biztosítani. Az agráriumban nincs elegendő munkaerő, aki a zöldségek, gyümölcsök betakarításában részt venne, továbbá a nyári időszakban nincs elegendő pincér, kiszolgáló személyzet a vendéglátás területén, például a Balaton környékén.
Ennek megfelelően a támogatás megállapítása során havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkakör esetében 135.375 Ft/fő/hó, szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében pedig 103.500 Ft/fő/hó összeg vehető figyelembe, amely összegen felül kerül megtérítésre a szociális hozzájárulási adó – előbb említettek szerinti – arányos része.
A napi 8 óránál rövidebb munkaidőben történő foglalkoztatás esetén a támogatási összeg arányosan csökken.
- A támogatás időtartama
A program 2018. június 1-től 2018. augusztus 31-ig tart. A program keretében kötelezettséget vállalni a 2018. június 18 - 2018. augusztus 31. közötti időtartamban kezdődő és befejeződő foglalkoztatásra vonatkozóan lehet.
Tekintettel a program nyári időtartamára, áthúzódó kötelezettségvállalásra értelemszerűen nincs lehetőség.
- A program megvalósítója
A programot a Nemzetgazdasági Minisztérium koordinálása mellett az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi/megyei kormányhivatalok és az állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalok valósítják meg.
- A program forrása, költsége
A program keretében nyújtott támogatások forrását a Nemzetgazdasági Minisztérium biztosítja a Nemzeti Foglalkoztatási Alap foglalkoztatási alaprész 2018. évi központi kerete terhére. A program összköltsége 3 milliárd Ft.
- A programtól várt eredmények
A program elsősorban preventív jelleggel kerül indításra, kifejezetten csak a nyári időszakra.
Várt eredmény: a fiatalok korai munkatapasztalathoz juttatása, munkajövedelem szerzés biztosítása, a munkasiker révén a jövőbeli inaktivitás megelőzése.
A programmal kapcsolatos bővebb tájékoztatás a területileg illetékes állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalnál érhető el.
Nemzetgazdasági Minisztérium
"Sárszentmihály Községi Önkormányzat Képviselő-testülete tájékoztatja az érintetteket, hogy módosítani kívánja Sárszentmihály Község településszerkezeti tervét, helyi építési szabályzatát és szabályozási tervét.
Sárszentmihály Községi Önkormányzat Képviselő-testülete úgy döntött, hogy módosítja a település településrendezési eszközeit 3 területre vonatkozóan.
A tervezés célja 2 területen az, hogy a belterületet határoló, közművel ellátott Ady Endre és Kőris utcában a zártkerti fekvésű, de túlnyomó részt zártkerti művelés alól kivont, lakóterületek közé ékelődő és egyes helyeken már lakóházzal beépített telkek területfelhasználása kertes mezőgazdaságiból lakó területté változzon.
A 3. változtatási szándék szerint a meglévő ipari terület bővül a Május 1. utca és a Sárvíz-malom-csatorna közötti területre, amely a hatályos településrendezési eszközökben általános mezőgazdasági területfelhasználású"